2013. május 25., szombat

4. fejezet - You can't leave this world behind

Sziasztok!

Íme a folytatás. Elég rövid lett, viszont életemben talán  először sikerült függővéget alkotnom, és olyan büszke vagyok magamra, hogy úgy döntöttem, itt zárom le ezt a fejezetet :D

Jó olvasást!

 



Így történt hát, hogy Celeste-t befogadták abba a bandákra jellemző nagy családba, ami a rokonokon kívül még rengeteg egyéb tagot számlált.
A kislány napról napra egyre jobb színben volt. Felszedett magára pár kilót, és szép lassan a karikák is eltűntek a szeme alól. Ben néha, mikor épp ráért, elvitte vásárolni. Mivel az egyikük férfi volt, a másik pedig gyerek, teljesen reménytelennek érezték magukat, ami stílusérzéket illeti, de közösen valahogy megbirkóztak a feladattal.
Celeste sokat beszélt, de általában csak a jelenről. Bár a többieket is megkedvelte, a múltját csak akkor hozta szóba, ha kettesben beszélgetett Bennel. A férfi persze mindig elmondta társainak, amit hallott, habár lelkiismeret-furdalása volt, hogy visszaél a kislány bizalmával. Egy ideig meg is volt elégedve ezzel a módszerrel, ám egy idő után már annyira összezavarodott az apró kis információ-morzsáktól, hogy nem bírta tovább. Szeretett volna végre tisztán látni. Nem akarta felkavarni Celeste-t pont most, amikor úgy tűnt, végre kezd rendbe jönni, de muszáj volt kérdeznie tőle egy-két dolgot.
Az elhatározást azonban nem követte tett egészen június 29-éig. Ezen a napon azonban nem várt alkalom adódott a beszélgetésre. Az európai turné első szakasza véget ért, visszatértek Kanadába. Az első állomáson, Saint-Éphrem-de-Beauce-ben Celeste nem volt hajlandó kidugni az orrát – mondván, hogy gyűlöli a hideget – Ben pedig nem erőltette. Stockholmban már megpróbálta, ám akkora adagot kapott vérbeli lányos hisztiből, hogy egy életre elég lett neki. Ezért inkább délelőtt ő is a szobában maradt a helyett, hogy a többiekkel lógott volna, és elhatározta, hogy megtud ezt-azt fogadott lánya múltjáról.
- Azért utálod a hideget, mert sokat fáztál az utcán? – kérdezte a témánál maradva.
- Nem csak akkor. Előtte is mindig fáztam, de anya mindig adott rám két pulcsit és egy jó vastag kabátot – felelte mosolyogva. Aztán elkomorult az arca – Egyszer, mikor anya összeveszett apával, eladta a kabátomat. Akkor nagyon fáztam.
- Szegénykém! De hát miért csinált ilyet?
- Gondolom, kevés volt a pénzünk, mert azt mindig apától kaptuk, szóval mikor ő nincs ott…
- És aztán mi történt? – vágott közbe Ben – Mármint miután összevesztek.
- Hát, kibékültek, és akkor kaptam egy új kabátot. Bár először majdnem megint összevesztek. Mikor anyu elmondta, hogy eladta a kabátomat, apu szörnyen dühös lett. Na mindegy. Szóval ezért utálom a hideget. Kicsi vagyok, vékony, és mindig fázom.
Celeste megborzongott, mintha a hideg idebent is utolérte volna.
Ben úgy érezte, teljesen kiürült az agya. Ha ez így megy tovább, minden egyre zavarosabb lesz, és sosem fogja megérteni ezt az egészet.

***

- Holnap Ausztráliába megyünk – jelentette be Ben – Készülj fel, mert olyan meleg lesz, hogy még te se fogod bírni.
- Jaj, ne! Már jégkockává változtam, úgyhogy el fogok olvadni – nevetett a kislány – Ugye ma elmehetek a koncertre?
- Nem, már megmondtam! Miért kérdezed, ez valami különleges nap?
- Szentivánéj van, te buta!
- Na és? Ilyenkor tűzön kell átugrálni, nem koncertre járni, bár neked épp egyiket sem.
- Miért parancsolgatsz?
- Én csak vigyázok rád, már mondtam.
- Én meg unatkozom.
Ben felsóhajtott.
- Ígérem, az utolsóra majd eljöhetsz.
- Az mikor lesz? – kérdezte mohón Celeste.
- Jövő augusztusban – öltött rá nyelvet Ben, aztán kiszaladt, és becsukta az ajtót, mielőtt egy párna fejbe találja.

***

Celeste a tengerparton rohangált. Aaron – persze felesége telefonos segítségével – tegnap lepte meg azzal a fürdőruhával, amiben most élvezte a meleget. Jót is fog neki tenni Kanada után. Pedig nem volt a szokásosnál hidegebb, de Celeste valószínűleg egy életre átfagyott. Nem csoda, hisz Kanadában nőtt fel, ahol extrém esetben – például idén, mikor útra keltek – még májusban is hullt a hó.
- Mit olvasol? – támadta hátba Celeste Jon-t.
- Egy nagyon érdekes könyvet, amiben tócsákban áll a víz – morgott a férfi, mivel a kislány hajából a lapokra csöpögött a víz.
- Bocsi! – kiáltotta, aztán továbbszaladt Ben-hez, aki épp írt valamit.
- Ma este nincs koncert, ugye?
- Nem, nincs.
- Hurrá! Akkor végre beszélgethetünk, és nem fogok unatkozni.
- Sajnálom, hogy sokat vagy egyedül. De tudod, fogalmam sincs, hogy mivel tudnád elfoglalni magad.
- Kaphatok könyveket? Még nem tudok olvasni, de olyat, amiben sok kép van.
- Naná, hogy kaphatsz. Holnap elmegyünk, és választasz, oké?

***

Ben úgy döntött, megkockáztatja, hogy kizökkenti Celeste-t a mostanra elért nyugalmából. A legutóbbi beszélgetés óta nem sikerült róla megtudnia semmi újat, ezért ezt az alkalmat nem hagyhatta ki.
- Emlékszel még rá, hogy mikor váltak el a szüleid?
- Nem váltak el. Én is azt hittem, hogy ezt így hívják. De anyu nem volt apa felesége, szóval nem tudtak elválni.
- Értem. De mikor költöztek külön?
- Hát, sose laktak együtt. Anyu szeretett volna, mert apa háza sokkal jobb, mint a miénk, de apa nem engedte. Amikor összevesztek, vagyis utána, mikor kibékültek, egy ideig nála laktunk, de aztán haza kellett mennünk. Apu mondta, hogy menjünk haza.
- De hát miért mondott ilyet?
- Mert nem szeret minket. Persze ezt nem mondta, de én valahonnan tudom.
- Szerintem érzed. Vagyis érezted. Mert ez már a múlt. Nem akarsz hozzá visszamenni, ugye?
- Nem.
- Én sem akarom, hogy visszamenj. Sokkal jobb, ha itt maradsz velünk.
- Hát, az is jó, de igazából tudod, hova szeretnék menni?
- Na, hova?
- Anyához, az égbe.
 

7 megjegyzés:

  1. Szegénykém... Istenem olyan furcsa, hogy tudom mi történt, mert ugye a karakterlapokban is leírod, hogy félárva a lelkem; de egyszerűen az "ő szájából", annyira szívfacsaró. Várom a minél hamarabbi folytatást :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát még nekem hogy facsarta... Ne aggódj, lesz ez még ígyse.. ;)

      Törlés
  2. Szia!

    Na, el is olvastam mind a 4 fejezetet és nagyon kíváncsian várom a folytatást! :)

    Nagyon tetszik a történeted. A kislány karaktere különösképpen egyedi és szeretni való. ^^ Külön pozitívum, hogy nem romantikus fanfictiont írsz, mint ahogy mostanság az esetek 90%-ában szokott ez lenni.

    Egyedüli furcsaságot számomra Celeste félmondatai jelentettek. ("szóval...") Valahogy nem éreztem egy kislány szájából származónak ezeket. Egyébként nagyon jól beszélteted és a korának megfelelően fogalmaz és viselkedik (tömören és lényegre törően fogalmaz, a kíméletlen igazságot mondva). :)

    Az előző történetedre jellemző sietést kicsit itt is érzem (bár lehet, hogy ez csak a turné rohanása miatt van). Kicsit hiányolom Celeste és Ben együtt tölt idejéről a hosszabb leírásokat, reakciók és viselkedések bemutatását, a mimikák, testbeszéd leírását. A párbeszédekhez több információt írhatnál (Pl.: "állt egyik lábáról a másikra feszengve", "nézett félre" vagy "mondta egyenesen a szemébe") Ezekkel színesítheted a történetet. :)

    De mindent összevetve, nagyon nagyon jó a történeted és kíváncsian várom a következő fejezet(ek)et! ^^
    (Arra pedig külön kíváncsi leszek, hogy Ben felesége mit fog Celeste-hez szólni. :D )

    Maradok hű olvasód,
    Annamária

    Ui.: Remélem nem haragszol meg a kritikáért. Nem bántó szándékkal írtam. :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előszöris nagyon köszönöm a kedves szavakat. A kritikáért meg egyáltalán nem haragszom, sőt nagyon hasznos volt. :) Egyébként a történet volt meg előbb, csak úgy éreztem, valódi zenekarral hitelesebb lenne, de sokáig nem fanficnek szántam - ennek köszönhető, hogy nem lett sablonos. :)

      Törlés
    2. Aha! Így már mindent értek! Azt hiszem, fanfichez ez így a jó kiindulási alap. ^^

      Törlés
  3. Nagyon jó a történeted! Egyik kedvenc bandám a Billy Talent és nagy örömmel fogadtam, hogy végre találtam egy ilyen blogot! :)
    Mikor lesz következő?? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nagyon köszönöm! Örülök, hogy tetszik :) Elkezdtem már írni a következőt, szerintem a héten felteszem, de a jövő héten biztosan.

      U.i.: Jössz az A38-as koncertjükre? ^^

      Törlés