3. fejezet - All I wanted was a second chance

Sziasztok!

El is készült az újabb rész, ezúttal gondoltam, feldobom egy képpel is.

Jó olvasást! :)

 

Ben szíve a dob ritmusára lüktetett, a vér épp úgy dübörgött az ereiben, mint a basszus. Még sötét volt a színpadon, s ő mozdulatlanul állt, de bensőjében már tombolt a zene. Hallotta maga mögött a dob puffanásait, két oldalról a gitárok tökéletes összhangját, és pontosan tudta, hány másodperc múlva engedheti ki magából az első hangot. Ezekért a pillanatokért élt, amikor felgyulladnak a fények, feldübörög a zene, a közönség éljenezni kezd, ő pedig végre énekelhet, és adhat nekik. A hosszú hónapok alatt, amikor a stúdióban gürcöltek, és újra és újra el kellett énekelnie ugyan azt a dalt – néha a közepénél félbehagyva – csak az a tudat tartotta életben, hogy hamarosan újra színpadra állhat, ahol csak egy lehetősége lesz, de az épp úgy lesz tökéletes, ahogy történik.

Három... Kettő… Egy…

Down, let's take it down!

***

- Fantasztikus voltál, mint mindig! – csapott bele Ian Ben tenyerébe – Megőrültek érted. Láttad, hogy hány csajt kellett elkapni, akik fel akartak mászni? Volt vagy hat!

- Irigykedsz, mi? Ha nem mindig az unalmas fekete ingedben lennél, talán rád is felfigyelnének.

- Nekem nem hiányzik. Te vagy az ügyeletes cukifiú, én pedig nem török a babérjaidra.

- Mi…én… de én  nem is!

Ian csak vigyorgott az arcába.

- Ezt bóknak szánta – közölte Jon – Hé, és hol hagytad a lányodat?

- A szobában. Itt túl sok a füst… Ben arca egyszerre elkomorult.

- Valami gond van?

- Nem semmi, csak egy kicsit aggódom. De mindegy, megoldom… Na, mentem tusolni.

***

- Azt hittem, már sose érsz vissza.

- Celeste, te még ébren vagy?

- Nem tudtam aludni.

- Sajnálom. Legközelebb azért próbáld meg, oké? Így is egy csomószor hajnalban fogunk kelni, szóval nem akarom, hogy kialvatlan legyél. Ne nézz így rám, nem haragszom. Csak mondtam. És, mit csináltál, amíg nem voltam itt?

- Néztem a tv-t. Már olyan kíváncsi voltam, hogy milyen!

- Még soha nem nézted ez előtt?

- Nekünk nem volt tv-nk. Apunál volt, de azt mi anyuval nem nézhettük, szóval…

Ben egyre jobban összezavarodott, de belátta, hogy ezt nem hajnali fél egykor kéne megbeszélniük.

- Nos, mától minden este nézheted. Most viszont aludj.

***

A kislány azonnal álomba szenderült, ahogy a feje leért a párnára, Bennek azonban nem jött álom a szemére. Annyi mindent nem tudott még Celeste-ről. Gyakorlatilag semmit. A lány elejtetett félmondatai azonban még ezt az alig látható képet is még zavarosabbá tették. Az anyja meghalt, ezután az apja beadta az árvaházba. Ennek van valami köze az orvosokhoz is, mivel Celeste attól fél, hogy visszaviszik. Talán máskor is próbált megszökni, és az ápolók lefogták, vagy esetleg a rendőrök vitték vissza, csak a kicsi még nem tesz különbséget a rémisztő felnőttek között… És mi a franc volt ez a tv-vel? Az apjának volt, de ők az anyjával nem nézhették. Tehát nem éltek együtt. De miért nem nézhették? Elnyomta őket az apa, uralkodott rajtuk? Ezt azonban Celeste-től biztosan nem fogja megtudni, mivel a kislány még biztos nem fogja fel ezeket a dolgokat. De egyszer majd talán… Mert hát ki tudja, meddig marad velük? A turné alatt biztosan, az még vagy másfél év, utána pedig… Vajon Rachelle befogadná, ha ez lenne Celeste egyetlen lehetősége? Biztosan nem dobná ki az utcára, de attól még biztos nem örülne neki, hogy csak úgy hazaállít egy gyerekkel. Holnap felhívja, és mindent elmesél neki. Ezzel a gondolattal aludt el.

***

Már csak fél órájuk volt az indulásig, de Celeste olyan békésen aludt, hogy Bennek nem volt szíve fölébreszteni. Úgy döntött, lemegy reggelizni, neki pedig majd elcsomagol valamit. Így, hogy a lány nincs ott, legalább megoszthatja a többiekkel az aggodalmait.

- Na végre, azt hittem, már le se jöttö… Jössz. Hol hagytad a kiscsajt? – vigyorgott Jon.

- Még alszik. Nem is árt neki. Még ébren volt, mikor visszaértem.

- Te meg jó apuka módjára leszidtad?

- Le akartam, de aztán kibökte, hogy életében először nézett tv-t, szóval azt hiszem, ennyit megbocsáthatok neki… Erről akartam veletek beszélni. Valami nem stimmel a családjával, az tuti. Persze én vállalom a felelősséget mindenért, csak azt akartam, hogy tudjátok, lehet, hogy bajba kerülünk még e miatt a kis potyautas miatt.

- Miért, mit tudtál meg róla? – kérdezte Aaron.

- Nem sokat, és az nagyon zavaros. Az biztos, hogy külön éltek a szülei. Az anyjával élt, és nem volt tv-jük, tehát feltételezhető, hogy szegények. Az apjánál volt, de ő és az anyja nem nézhették – ezt ő mondta tegnap. Ennél többet nem tudok, csak azt, h az anyja meghalt, az apja árvaházba vitte, ahonnan megszökött. Csak. Ez épp elég egy ilyen kicsi lánynak.

- Aszta. – Jon csak ennyit tudott kinyögni meglepetésében.

- Jó reggelt! – trillázta egy hangocska.

- Celeste! Jó reggelt! Azt hittem már, átalszod az egész napot…

- Pedig nem akartam. Hova megyünk ma?

- Németorszgba. Először Nuremberg-be, aztán Nürburg-ba.

- De vicces, majdnem ugyan az a nevük! A németek nem keverik össze?

- Hahaha. Nem tudom, lehet, hogy összekeverik. Ráadásul az egyik helyen a Rock im Park-ban lesz a koncert, utána meg a Rock am Ring-ben.

Celeste ezen is nevetett, aztán elvett egy almát az asztaluk mellett álló pultról.

- Többet kellene enned. – jegyezte meg Aaron.

- Dehogy kéne! Nem akarok elhízni.

- A sovány lányoknak nem áll jól a tetoválás – csipkelődött a dobos.

- De a disznóknak sem – vágott vissza a kislány, aztán rágcsálni kezdte az almát.

***

- Celeste-et határtalan izgalommal töltötte el a repülés élménye. Amikor a gép kigurult a kifutópályára, már akkor is legszívesebben sikongatott volna, hát még amikor felszálltak! Az ablakpárkányba kapaszkodott, és nézte az elsuhanó tájat, a felhőket, a madarakat… Mikor izgalma alább hagyott, visszaült a székbe. Elgondolkozva nézett Ben-re. A férfi látta rajta, hogy mondani akar valamit, de nem sürgette.

- Ben?

- Igen?

- Köszönöm, hogy nem hagytál ott.