2013. június 22., szombat

8. fejezet - I'm sick of coverin' up the truth

Sziasztok!

Ez a fejezet hiánypótló (próbál lenni) a drog ügyében. Én is érzem, hogy kicsit el van sietve, de valamiért nem akartam tovább húzni. És legalább történik benne valami. 

Jó olvasást!

 


két héttel később

- Most próbáld meg egybe az egészet! – biztatta Celeste-et Marion nővér – Nézd ezt! Mit írtam ide?
- K… Ku… Kutya! – kiáltott fel diadalmasan a kislány – Elolvastam egy egész szót egyedül!
- Nagyon okos kislány vagy – simogatta meg az ápoló Celeste fejét.
Ekkor kopogtak.
- Gyere be, Amma! – kiáltott ki kedélyesen Marion – Essetek túl a dolgon.
Amikor azonban az ajtó kinyílt, Celeste arca felragyogott, ami a legritkább esetben sem utalt arra, hogy Amma jött elvégezni a napi vizsgálatokat.
- Ben! – sikkantott a kislány boldogan.
A férfi megindult a lány betegágya felé, de Marion útját állta.
- Hé! Celeste nem fogadhat látogatókat, magát meg aztán pláne nem – köpte gyűlölködve az eddig kedvesnek tűnő nővér.
- Mi? De hát én mit…
- Mondtam már, hogy nem ő volt! – csattant fel Celeste – Hagyd őt békén!
- Kincsem – mosolygott elnézően Marion – tudom, hogy szereted az apukádat, de nagyon csúnya dolgot csinált veled.
- Nem ő volt! – ismételte makacsul a kislány.
- Sajnos nem árultad el, hogy akkor mégis ki, úgyhogy nem hihetünk neked – vetette oda félvállról Marion miközben a füle és a válla közé szorította telefonját.
- Ne, ne hívd őket!
- Celeste – nézett rá megrovóan a nővér – Mondd meg, hogy ki volt, és máris leteszem a telefont.
- Elég már, ne zsarolja! – csattant fel Ben – Inkább mondja el, hogy mi a franc folyik itt!
Marion feltartott egy úját, jelezve, hogy időt kér, majd beleszólt a telefonba:
- Mr. Lower? Igen, én. Berepült a madárkánk.
- Te gonosz boszorkány! – dühöngött Celeste – Menekülj, Ben, hívta a rendőröket!
- Mi? De… Na jó, most már tényleg mondja el, hogy mi folyik itt, különben…
- Feljelentettem – közölte hűvösen Marion – Kishíján megölte ezt a kislányt, mégis mit várt?
- De hát ahhoz semmi közöm! Én mentettem meg az életét!
- Ezt nekik magyarázza be – mutatott a nővér a két belép rendőrtisztre. Bennek még azon sem volt ideje meglepődni, hogy a francba érhetek ide ilyen gyorsan, már kattant is a bilincs a csuklóján.
- Jó, megmondom, ki volt, csak ne vigyétek el – zokogta Celeste – Az én ap…
- A nevét, Celeste! – szólt rá Ben, mielőtt még a kislány elszólja magát.
- Hagyja ezt – szólt közbe a fiatalabbik rendőr – az ő szavát úgysem vehetjük figyelembe. Maga meg, ha már annyira ártatlannak hiszi magát, jobb lenne, ha együttműködne velünk, mert ezzel csak ront a helyzeten.
- Jól van – sóhajtotta Ben – Cel, ne sírj. Visszajövök. Megígérem.

***

Ben először elhatározta, hogy egy szót sem szól, akármit csinálnak vele. Aztán hirtelen elszánta magát, hogy mindent elmond – végül rádöbbent, hogy semmi értelme.

- Tudják – szólalt meg hosszú, kínos hallgatás után – hogyha elmondom az igazat, Celeste-et ugyanúgy elveszik tőlem, csak más indokkal. Már ha hisznek nekem, amit erősen kétlek…
- Nos, ez esetben nincs vesztenivalója – gúnyolódott a kihallgatást végző férfi – Halljuk a maga verzióját.
Így hát Ben elkezdte, aztán csak úgy áradtak belőle a szavak, minden apró részletre kitért, és nem érdekelte, hogy érzelmessé vált.
- Hm, elég hihetetlen történet, de hál istennek könnyű bebizonyítani – morfondírozott a férfi – A szállodák folyosóján általában működik kamerás megfigyelő rendszer. Ha találnánk egy felvételt a szökésben lévő Celeste-ről, bőségesen elég bizonyíték lenne, és akkor lezárhatnánk végre ezt az ügyet. Tudja, mennyire elegünk van magából? Itt keressük már két hete…
- Hát akkor mire várunk?
- Én semmire. Maga viszont rám.
- De…
- Csak nem gondolta, hogy kiengedem innen? No, ebből legalább látszik, hogy nem törzsvendég az őrsön – nevette ki a férfi Bent – No, jöjjön, átkísérem a váróterembe.

***
Ben hátát a cella egyik kőfalának vetette, és azon gondolkozott, hogy a francba jutott idáig. Valószínűleg ő volt a legnormálisabb rocksztár a világon, a színpadra mindig tisztán és józanul állt, hat éve élt tartós kapcsolatban, és egy éve házas, ráadásul megmentett egy életet, erre tessék! Úgy kezelik, mint valami nyavalyás bűnözőt. Drága Cel, hogy próbálta védeni őt. De mit tehet egy ilyen kicsi lány?
Gondolataiból egy döbbent hang zökkentette ki.
- Ben Kowalewicz? Most káprázik a szemem, vagy komolyan téged látlak? – a fiatal nő kezet nyújtott – Cindy, csak így simán. A legnagyobb rajongód vagyok, de komolyan! Reméltem, hogy először majd koncerten látlak élőben, de hát ilyen a sors… A sitten futunk össze. Oltári, komolyan…
- Legalább van valami haszna, hogy itt ülök – fintorgott Ben – Örülök, hogy megismerhetlek. Hogy kerülsz ide?
- Á, csak egy kis bolti lopás. Most kaptak el másodszor, szóval nem nagy cucc. Vicces, hogy arra se volt pénzünk, hogy kifizessük azt a cigit, de apám azt mondta, már jön az óvadékkal.
Na, és te? Azt hittem, kerülöd a bajt…
- Így is van. Ártatlan vagyok. Már csak arra várok, hogy ez be is bizonyosodjon.
- Ja, az zsír…

- Mr. Kowalewicz? Megvannak a felvételek.

***
Ben szíve a torkában dobogott, miközben a felvétel elindult. Eddig olyan biztos volt benne, hogy ez lesz a szabadulásának kulcsa, de most kételyek gyötörték. Mi van, ha semmi nem látszik felvételeken? Mi van, ha Celeste mégsem mondott igazat? Mi van, ha…
A kamera az ő szobájuk ajtaját mutatta, a 326-osat. A képernyő alján piros, digitális számok mutatták az időt: 00:07
Egy fél idegtépő percen át nem történt semmi, csak a huzat susogása hallatszott, aztán az ajtó lassan kinyílt. Celeste osont ki rajta, és a markában szorongatott valamit. Óvatosan becsukta az ajtót maga után, majd leült a földre. A kezét a szájához emelte, mintha beletenne valamit.  Aztán csak ült, és nézett maga elé, mintha várt volna valamire. Hirtelen zihálni, remegni kezdett, kis ujjai görcsösen kapaszkodtak a padlószőnyeg rostjaiba.
- Anya – suttogta kétségbeesetten – hol vagy, anya? Gyere! Félek!
A roham váratlanul végetért, és a kislány arcán földöntúli boldogság ömlött el. Kinyújtotta a kezét valami felé.
- Anya – suttogta áhítattal – majd elgondolkozva oldalra biccentette a fejét – Menjek utánad? Hova megyünk? Hát jó – azzal feltápászkodott, és követni kezdte a látomását. A különböző kamerák kísérték az útján, ahogy a folyosókon végigbotladozva kijutott a szálloda kapuján az utcára… És akkor megszakadt a felvétel.
- Egy pillanatig egyikük sem szólalt meg, mindkettőjüket sokkolta, amit láttak.
- Nocsak, úgy tűnik igazat mondott.
Ben képtelen volt visszafogni magát:
- De akkor ugye megkeresik az apját, és…
- Nézze – sóhajtott a férfi – ez nem bizonyítja, hogy ő tette. Csak azt, hogy nem maga. A legtöbb, amit tenni tudok, hogy elengedem magát, és nem veszem el a lányt sem – amit egyébként megjegyzem, meg kéne tennem. Úgyhogy menjen, amíg meg nem gondolom magam, és vigyázzon erre a szerencsétlen kislányra.
- Köszönöm…
Ben képtelen volt többet mondani. Kezet fogtak, aztán Ben elindult kifelé.
A bejáratnál összefutott Cindy-vel.
- Na, látom, neked is sikerült – vigyorgott a nő – Pacsit!
Összeütötték a tenyerüket, aztán két különböző irányba indultak.

***
Ben sietett a kórházba, ahogy csak tudott. Arra számított, hogy Marion nővér bent lesz Celeste-nél, de a földszinti folyosón találkozott vele.
- Ártatlan vagyok, ezt kapja ki – kurjantotta neki, aztán felrohant az elsőre. Szabályosan berontott a szobába, szorosan magához ölelte a kislányát, és azt suttogta:
- Cel, szabadok vagyunk!
 

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett!! Következőt! :D

    VálaszTörlés
  2. Imádom, ahogyan írsz, a történet pedig annyira fantasztikus :33 Nagyon merem ajánlani, hogy siess :$
    Kiss, BlondieQueen

    VálaszTörlés
  3. Szia.
    Nem tudom mi lehetett a gond :/ Pedig este nekem azt mutatta, hogy elküldte. Na mindegy leírom megint :D

    Nem vettem észre ezt a fejezetet, csak akkor mikor a kérdésekre válaszoltam, pedig mindig figyeltem mikor raksz fel új részt, de ez valahogy elkerülte a figyelmemet :S

    A részről: Nagyon tetszett, igazából semmi rosszat nem tudok rá mondani csak jót. Nagyon tetszik az írás stílusod.
    Nagyon izgultam mikor Ben-t elvitték a rendőrök azt hittem nem ússza meg ilyen könnyen, de szerencsére nem így lett.
    Bízom benne, hogy Celeste apja hamarosan megkapja méltó büntetését.
    Annyira sajnálom ezt a kislányt, a szívembe zártam komolyan. Annyira megölelném. :(

    Nagyon várom a következő részt. :)
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^
      Egyet értek, Cel-t én is úgy megölelgetném néha <3 Na mondjuk Bent is, de azt inkább nem részletezném xd

      Törlés